Előtörténet és az iskola felépítése:
Az iskolát 1950 első napján alapította Julia McKay, azzal a céllal, hogy megkeressék a varázslovakat és azokat a diákokat, akik látják valódi alakjukat. Azóta persze volt felújítva, egyszer 1968 nyarán, másodjára 1980-ban, harmadjára 2005-ben. Az iskola Londontól 10 kilométerre terül el, előtte található egy buszmegálló, ami be visz a városba. Az iskoláról egész London tud, de arról csak kevesen, hogy igazából varázslovakat tartanak és azok is marhaságnak tarják és úgy emlegetik, hogy az a kolesz, ahová olyan diákokat vesznek fel, akiknek túl élénk a fantáziájuk. De vissza a felépítéshez. A sulit masszív kőkerítés veszi körül, a kapuja kovácsoltvas, 10 méter magas bejárat. A kerítésen belül végig sövény húzódik. A főépülethez egy hosszú macskaköves út vezet és közvetlen előtte egy szökőkút áll. Az egészet egy grófi birtokból alakították ki. A főépületben találhatóak az irodák és a tantermek, mögötte pedig két nagyobb épület, itt szállásolják el a diákokat. A bal oldaliban a fiúk kapnak helyet, a jobb oldaliban a lányok. A két épület közötti udvarrész be van kamerázva, mert a házirend nem engedélyezi a különböző nemű kiskorúak összejárkálását. Ez persze nem azt jeleneti, hogy el vannak egymástól teljesen választva, mert nappal és az órákon kívül természetesen azt csinálnak, amit akarnak. A lovaglópályák és az istállók a birtok keleti felén találhatók, míg az edzőterem, a műjég, a sportpályák és az uszoda a birtok nyugati oldalán. Az északi részen vannak a tanárok lakrészei, minikonyhával, egy ággyal és egy fürdőszobával, a déli oldalon pedig a főépület kap helyet. Az iskola nyugati oldalán, a falakon kívül egy hatalmas tölgyerdő terül el, amiben számtalan lovaglóösvény és egy két kilométer hosszú militarypálya található, valamint a közepén egy kis, eldugott tó található, ami mindössze másfél méter mély. Ebben fürödni is lehet, nyáron tökéletes strand és az a legjobb benne, hogy szinte senki sem tud róla vagy nem mernek odamenni, mert túl közel van az "Őrültek Iskolájához".
|